Telefon: 06 20 958 2659 | Email: orszak@orszak.hu

RONCSOLÁSMENTES ANYAGVIZSGÁLÓ
KÉPZÉSEK

Az "iskola" nem épület, hanem szellemiség, ami szerint az

összeszokott oktatók átadják tudásukat és tapasztalatukat a

hallgatóknak. Az iskola nem csak tanít, de nevel is.

A jelenlegi Sopron út 50. alatt álló iskola elődje az 1912-ben alapított Községi elemi iskola a Duna mellett, a Kelenfőldi Hőerőmű és a Hengermalom között állt. (Az én bizonyítványom bélyegzőjén még szerepelt az 1912-es évszám.) Édesanyám még ebben az iskolában kezdte az első elemit.

  

1935-ben az osztálykép már a jelenlegi épület hátsó udvarában készült. (Édesanyám az álló sorban balról a harmadik.)

Én 1955-ben keztem iskolába járni.

Az elsős tanítónénink Orosz Lászlóné volt. Meglátogatta az osztályt Horvai L. Tibor igazgató bácsi is.

Az 1.b osztály falán a jelmondat: "Jó tanulással előre hazánkért."

 

 

 

1956-ban a 2.a osztály tablója az iskola előtti játszótér északi oldalán készült:

Bizonyítványomban többféle bélyegző lenyomata található. 1955 - 56-ban a buzakoszorús "rákosi-címeres" .

1956 - 57. telén kivágták a címert, és "lyukas" bélyegző került a bizonyítványba:

1958-tól a nemzeti szinű pajzsos un. "Kádár-címer" van a bizonyítványban:

Akkor is szerettünk focizni, és a fiú osztálynak volt csapata, sőt bőr labdája is!

1958-ban a 3.a osztály tablója a tornateremben készült.

az osztályfőnökeink:

                         1.b    Orosz Lászlóné          5.a    Szemző Erzsébet

                         2.a    Prunkl Hugóné           6.a

                         3.a    Iglóy Károlyné           7.a    Bakó Lászlóné

                         4.a    Brandt Gabriella         8.a

Igazgatónk:   Horvai L. Tibor

A sok jó tanár közül egyet én azért kiemelnék! A tanulók ugyan "boszorkánynak" hívták a matematika tanárnőt, de nemcsak rengeteget tanultunk Tőle, rengeteget köszönhetünk is Neki: Árkosi Júlia. Júlia néni 88 éves korában a kerület díszpolgáraként hunyt el. Életében 17 gyereket nevelt fel. Én Neki köszönhetem matematika és fizika iránti szeretetemet.

                        

Hatodikosak voltunk, amikor az "új" épület 25 éves jubileumát ünnepelte.

Én már ovodába is ide jártam, majd a fiu-iskola következett:

A lányok a második emeletre, a fiuk az első emeletre jártak az én időmben.

Ma így néz ki az egykori iskolám:

2013.

szucsp@orszak.hu